22.rész - Nekem még élni kell!

22.rész

-Gyere, kint megbeszéljük.-mondta Emily, és elindult kifelé.
-Héé, csajok, hova mentek?-kérdezte Brandon.
-Csak levegőzünk egy kicsit.-válaszoltam neki, majd kint is voltunk.
-Lina, látszik rajtad is és Louison is, hogy szeretitek egymást.
-Emily, kérlek ne mond el senkinek. Úgy néz ki, hogy összejövünk.-mondtam, és lehajtottam a fejem.
-De hát ez tök jó.
-Lehet. De Zayn után, most Louis?! Nincs nálad cigi?
-Azt hittem, hogy leszoktál. Zaynnel ne foglalkozz.
-Leszoktam, de most muszáj elszívnom egy szálat.
-Tessék.-nyújtotta felém a dobozt.
Emily bement, azzal az indokkal, hogy neki nagyon kell pisilnie, én meg kint maradtam egyedül. Hallottam ahogy a többiek nevetnek. Egyértelműen jól éreztem magam, és a látszat szerint Louis is. Bementem, és visszaültem Louis mellé, aki egyből megérezte a cigiszagot.
-Te cigiztél? Vagy csak Emily?-kérdezte halkan.
-Cigiztem. Majd később elmondok mindent.
Hajnali 2-kor mindenki lefeküdt, ott ahol tudott. Mi Louissal a földön aludtunk, egy takarón..Hát kényelmes volt, mit ne mondjak...Reggel 11-kor keltünk. Mindenkinek fájt valamije, kivéve nekem és Emilynek. Mindig is jól bírtuk a piát. Louis kínzó fejfájással kelt fel.
-Valaki hozzon egy fájdalomcsillapítót.-üvöltött Louis.
Nina behozott egy fájdalomcsillapítót a konyhából, és mindenki úgy rávetette magát, mintha valami kincs lenne. Ekkor megcsörrent a telóm. Demi hívott.
-Mindjárt jövök.-szóltam a többieknek, és kimentem a kertbe.
-Szia Demi.
-Szia csajszi. Miért nem szóltál, hogy jössz Amerikába? Nem megyünk el valamerre ma?
-Bocsi, elfelejtettem, meg hirtelen jött az egész. De mehetünk. Délután 4 fele megfelel?
-Persze. Amúgy mi van közted és Niall között? Láttam a képeket.
-Majd elmesélem, így most hosszú.
-Rendben. Na puszi, sziaa.
Mielőtt válaszolhattam volna, lerakta.
-Louis, induljunk haza.-szóltam oda neki, mikor épp répát evett.(?)
-Na sziasztok srácok, jó volt a buli!-mondtam a többieknek.
-Örülök, hogy jól érezted magad. Remélem legközelebb is jöttök.-mondta Nina, majd megölelt.
-Lina, majd hívj még.-ölelt át Emily.
Elindultunk haza. Majdnem egész úton csöndben voltunk, mikor Lou rákérdezett:
-Szóval...miért cigiztél este?
-Tudod...két éve, mielőtt bekerültem volna a rehabra, cigiztem. Emilyvel elsős korunk óta osztálytársak, és legjobb barátnők vagyunk. 7.-ben úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, mivel csak egyszer élünk. Aztán rászoktunk. Én 1,5 évig cigiztem, ő azóta is.
-Értem. De remélem nem szoksz vissza.
-Nem szeretnék.-mondtam, mikor beléptünk az ajtón. Senki nem volt otthon. Még nem is írtak, hogy hová mentek. Nagyon megijedtem, pánikba estem.
Aztán anyu felhívott.
-Anyu?! Hol vagytok?
-Szia kicsim. Sürgősen Magyarországra kellett jönnünk, mivel...
-Mi történt?-kérdeztem sírva.
-Mama meghalt.-bőgni kezdtem. Kiskorom óta nagyon szerettem őt, nyáron mindig vele voltam. Mikor 12 éves lettem, elhatároztuk mamával és papával, hogy amint betöltöm a 18-at hozzájuk költözök. Utoljára a születésnapján láttam, decemberben.
-De mi? És hogy? És mióta tudjátok?-üvöltöttem a telefonba.
-Reggel hívott a papa. 2 napja került kórházba, de erről nem tudtunk.
-De anyu! Ez nem lehet igaz. Nem tudom feldolgozni.
-Sajnálom kincsem. Most le kell tennem. Szia!
Ott ültem a földön, egyedül, összehúztam magam. Nem tudtam feldolgozni, hogy elveszítettem azt az embert, akivel kicsi korom óta a legjobb volt a viszonyom. Aztán Louis ült le mellém.
-Mi történt?-kérdezte, majd egy puszit adott az arcomra.
-A mama...
-Mi történt vele?
-Meghalt..-mondtam ki, és üvöltöttem dühömben. Legszívesebben utána mentem volna. Azonnal!
-Naaa, psszt. Tudom milyen érzés.
-Neked is meghalt a mamád?
-Igen, mikor még 14 voltam.
-Sajnálom. Tudod..amikor 12 voltam, elhatároztuk mamáékkal, hogy amint betöltöm a 18-at hozzájuk költözök.
-Én is sajnálom. Nagyon rossz érzés. Megértem ha most dühös vagy, és nem vagy kíváncsi senkire.
-Sajnálom Lou. Felmegyek, lepihenek egy kicsit.
-Rendben.
Felmentem a szobámba, de lepihenés helyett leültem az éjjeli szekrényem mellé, és a kezembe vettem a pengét. Gondolkodtam rajta, hogy megtegyem-e, de végül megtettem... És a kezemből már folyt a vér. Most nem akartam magamnak fájdalmat okozni, most csak a másvilágra akartam kerülni, hogy mamával lehessek. Ekkor Louis rontott be a szobámba.
-Lina, normális vagy? Fejezd be most rögtön!
-Nem, Louis most hagyj! Nem akarok tovább élni. Vele akarok lenni, csak vele!
-Megértelek Lina. De ez nem megoldás. Gondolj bele, hogy hányan vannak itt, akik szeretnek téged!
-Mégis hányan Louis?
-Sokan. Ha most elmész, hányan fognak sírni utánad? Hányan akarnak utánad menni? Nélküled nem lenne értelme az életünknek. Lina! Gondolj bele.
-Max a szüleim, és az öcsém fog sírni utánam. Senkinek nem hiányoznék. Eltelne 1-2 nap, és mindenki elfelejtené, hogy én már nem vagyok. Mindenki élné tovább az életét.
-Ez nem így van. És ezt te is tudod. Most hagylak, hogy átgondold, de kérlek ne csinálj hülyeséget.
-Jó.
Louis kiment, én meg leraktam a pengét. Igaza van. Kinyitottam az éjjeliszekrényem fiókját, amiben még mindig ott volt egy doboz cigi, amit a rehab előtt vettem. Még fel sem volt bontva. Kivettem a fiókból, egy öngyújtó kíséretében, és kimentem az erkélyre, hogy rágyújtsak. Reálisabb megoldás, mint az öngyilkosság, az biztos. Mikor már a 3. szál cigit szívtam, Louis hátulról átölelt, és kivette a kezemből.
-Louis, add vissza.
-Tudod, hogy nem örülök neki. De inkább ez, mint a penge.-mondta, majd visszaadta a cigit. Gyorsan elszívtam, és bementünk a szobába. Leültem az ágyamra és bámultam magam elé. Igazából csak most fogtam fel, hogy az előbb mit tettem. Mama sem szeretné ha utána mennék. Nekem még élni kell! Még vár rám a jövő. Még rengeteg dologban kell részesülnöm.